Hozzám érkezett a decemberi blog vonat. Nagyon izgalmas, hogy ennyien együtt alkotunk, ráadásul a decemberi naplót még sosem próbáltam. Nem volt elég témám, legalábbis mindig úgy éreztem, ez csak akkor jó ha nyüzsgés van az ember körül, akkor van mit megörökíteni, ezért talán jó példa leszek azoknak, akik szintén idő vagy témahiány miatt nem vágtak eddig bele. Először is nem feltétlenül kell rágörcsölni a fotókra, itt nem csak a fotó mesélhet, az is érhet egy napot ha csak akad egy új ajándékötletünk, vagy találunk egy nekünk tetsző idézetet, egy hangulatos képet. Ha időhiányunk ellenére is belevágunk, bátran lehet előre dolgozni egy kicsit. Papírokat, elemeket elkészíteni, pl.: ahogy a vásznat díszítettem ugyan, de egy fotónak, vagy kommentnek a napi eseményekről még így is maradt hely. Mikulás előtt én már nagyon várom a havat, ezért a témám is ez lett. Fincsi meleg kakaóval, teával az ablakból kémlelni a hóesést, nagyon filmes ám "csakazértis" kell pillanat! ;)
Ma a textilre, vászonra festés kerül terítékre. Az alap lehet egy darab hobby boltokban is kapható festővászon, vagy egy fehér anyag (akár lepedő is). A festővásznat én megfordítottam, hogy a puha felére fessek, mert azt jobban szeretem, de természetesen rendeltetésszerűen is tökéletes, simább lesz, könnyebb rá pecsételni úgy. Válasszuk ki a színeket. Nálam a menta és az arany kapta a lehetőséget ezen az oldalpáron. A világosabb színnel (akril festék) alapozzuk le a vásznat, és nagyfejű száraz ecsettel a többi színt is vigyük fel nagy, határozott kézmozdulatokkal. Lehet misteket,
házi készítésű festékfújókat használni, rajzolni rá, és pecsétekkel díszíteni, valamint pohár szájával festéknyomokat "hagyni". Én tettem az oldalra a korábban készített süthető gyurma cukorkáimból is.
Holnap
Borka készülődésébe kaptok egy kis bekukkantást, nem máshol mint az
Alkotós blogon! ;)
Örömteli készülődést és jó alkotást kívánok!
Felhasznált anyagok: Yabo tégla album, Yabo kraft karton, nyomtatható elemek és fotók megtalálhatók a
Pinterest mappámban onnan elérhető a forrás és letöltés is, My Sentiments Exactly pecsétek, MCO design.