2011. december 18., vasárnap

SMASHing, pumpkins!

Smash Book. Összeállítottam a saját smash book-omat, ami igazából nem is újdonság az életemben, hiszen nekem zsenge koromban minden naplóm így nézett ki. Tele voltak mozijegyekkel, belépő karszalagokkal, egymondatos megjegyzésekkel, szinte soha nem normális regényírós napló volt, csak ilyen címszavas, firkálós, beragasztós, és mivel alapból szeretem a hirtelen scrapet, meg a dudlikat annyira adta magát, hogy csinálok újra ilyet, de nagyobb hangsúlyban teret adok a festésnek-firkálásnak benne, ezért vettem egy csomag legolcsóbb akvarell kartont és felszabdaltam A5 méretre. A könyv alapja egy kiszuperált elválasztókkal ellátott nagyon vastag spirálozott füzet szerűség volt (kár hogy nem fotóztam le előtte, randa zöld színe volt a borítónak). Lényegében ezt a félig műanyag félig vastag szövet borítót fedtem általam választott (még a fényképezőm nyakba akasztóját vontam be vele pár hónapja) maradék türkiz pöttyös anyaggal, és egy régi régi kezdő scrapper koromban vásárolt 30*30 -as album borító lapjával. Vágtam még pár scrap papírt is az akvarell papírokhoz és elvittem spiráloztatni, vagyis csak kilyukasztatni. (sürgősen kell egy gép itthonra...) Színes papír csak mutatóban van benne, mert tényleg teret szeretnék adni majd a képzeletnek. Maszatolás, rajzolás, minden ami belefér. Szóval ez amolyan art journal smash book lesz, amit 4 részre osztottam: hétköznapok-mi, mixed media, inspirációk, bakancs lista. :) Még nincs kész a borító sem, az majd a smashelés része lesz, ez a váz, amit most láttok és erre fogok tovább építkezni 2012-től, amíg be nem telik.








2011. november 8., kedd

I shoot people! - elvetemült fotósnak, vagyis nekem! :)

I shoot people! - vagyis Lelövöm az embereket!. Pár hete több ilyen plakátot is találtam a Pinteresten és egyből át is alakult a már meglévő nyaklánc tervem, ami lazán csak I love photography lett volna, de ez az angol szójáték, legyőzte, legalábbis egyenlőre. A plakátok után pedig szembe jött egy medál, amitől kész voltam és hát le is másoltam ő a második medál. Természetesen türkiz színben úszik minden, ahogyan azt kell. Az első nyaklánc a nagyobb mutatvány és azon is van a kétértelmű szöveg poénja, egy pisztoly. Már megtapasztalhattátok az első ilyen fekete humorú nyakláncomnál, hogy szeretem az ilyesmit, és ez nagyon adta magát. A gyurma gép 1,3*1,5 cm + a szíj és a láncos obisapi. Az egész gépet próbáltam megformázni, na persze ilyen picibe nem épp tökéletes, de valahogy nem is kívánkozott ki belőlem most a "hűde maximálisat akarok" érzés, ez így lett cuki. A pisztoly pedig 0,5*2 cm. Teljesen saját ötlet még a polaroid gyűrű, amin a fehér keret szinten gyurma és sütés után ragasztottam bele az egyébként 1*1,2 cm-es képet, aminek már a nyomtatásával is megszenvedtem, mert ekkorát ugye nem tud a nyomtató, így egy szélesebb fehér alapra raktam, hogy becsapjam a masinát. ;) A harmadik medál plakátja eredileg nem így néz ki, ezt átvariáltam és egyszerűen egy üvegkavicsot tettem egy nagyon pici fém veretre. Ebben a technikában annyira nem bízok, mert a ragasztás sztem bármikor elengedhet egy ütődés hatására, de már rég kiakartam próbálni. Az utolsó egy gyűrű és kivételesen nem türkiz, sima sárga, de chevron!! (Nah ha valaki tudja ezt magyarul pontosan, hogy illik mondani, kiokosíthat, mert hát, amit amúgy jelent szótár szerint kismillió érdekeség, többek között szarufa és rendfokozati jelzés :D ) és kézzel beleírtam, hogy szeret... Sajna ennél látszik a legjobban, hogy kapkodtam és a fránya 3D elég bubis lett, de ráfogom, hogy vintage! ;)





Szép napot és boldogságot! ;)

Pin It

2011. november 6., vasárnap

Cukorka gyúrás és más apróságok

Elmúltak az őszi ünnepek és a sok narancssárga és barna szín kellős közepén égető sürgősséggel egy scrap oldalból kiindulva cukorka gyártásba fogtam. Aki volt a 2009-es Scrap Táborban, már megtapasztalta az amcsi cukorkák iránti mániámat (mindenkinek sütöttem 2 db ilyesmit). Nah hát ez újra előjött, mert új színeket akartam. A sokat emlegetett minialbumomra kellett, mert az utolsó oldalt cukorkáktól csöpögő nagyon cukiságos vonalon álmodtam meg, cola típusú retro felirattal, és ehhez elengedhetetlen volt az új cukorka kollekció. Aztán elkapott a gépszíj és azon kaptam magam, hogy túl vagyok egy gyűrűn és egy hozzá tartozó pötty fülin, aztán meg sem álltam a karácsonyi szettig... öm... :D Nekem a bedugós pötty fülik a mániáim így kénytelen vagyok hiper apróban gyurmázni és ezért nem mindig tetszik ami sikeredik, de ezek most kifejezetten édesek lettek (már nekem). :) A fülik 7mm átmérőjűek, csak a fehéren lóg túl egy kicsit a cukorka pár milivel.







És íme egy kis sneak peak az album utolsó oldaláról, ami az egészről tehet :)




Pin It

2011. október 29., szombat

Szín - inspiráció - "Zöldkrém" paletta

Kezembe akadt ez a januári képem erről a száraz virágról és valahogy a színeitől megihletődtem és elővettem pár más korábbi fotómat, így született ez a "Zöldkrém" paletta.


Szép hétvégét, és ünnepet!

2011. október 27., csütörtök

The WAY begins... - vászonkép

Mostanában nem alszom, és ha már egyszer így van, jó hasznosan eltölteni a csendes őszi éjszakákat. ;) Tegnap éjjel (vagyis ma) ezzel voltam elfoglalva. Az a barátnőm kért meg rá, akinek az első és eddig egyetlen vászonképem készült. Íme a második szintén egy utasnak készült, de azért a nőies vonalon mentem most el és csak egy leheletnyi keréknyom került rá. A vászonkép 24*24 cm, a színeket a lakás színei (elmondás) alapján választottam, remélem passzolni fog. :) Lassan finisbe érek a hónapok óta szépen csendben alakuló albummal is ami egy kicsit nagyobb mini képében lát majd napvilágot. ;)






2011. október 20., csütörtök

MAMA album - Praktika megjelenés

Tudom, tudom, csak röpke fél éves csúszásban vagyok ezzel az albummal, bocsi. :) A képek minősége miatt vártam, mert csak futtában tudtam lefotózni, ugyanis rohantam vele amikor Borkának küldtem Pestre, meg rohantam mikor a Mamához vittem... meg úgy volt lehet lesz stúdió fotó amit megkapunk, de aztán gondoltam nem várok tovább összeszedtem ps-ben valamelyest őket és íme a teljes vintage-szerű album, ami a magazinban megjelent még májusban. Az elkészítéséről annyit, kizárólag itthon fellelhető alapanyagokból dolgoztam, elérhetőségek a mellékelt magazin oldalakon megtalálhatók. A fed és hátlap akrilfesték + felül repesztőlakk (két komponensű) + patina, majd fixálás gyanánt a jól bevált akril lakk spray.














Praktika magazin 2011/5


2011. szeptember 29., csütörtök

Egy utasnak - elmaradt scrap

Régebben készült már ez a hagyományos fekete fotókartonos beragasztós típusú fotóalbumból átavanzsált scrapbook album. Pontosítva én csak elkezdtem, hiszen a tulaj maga is kreatív és ügyes kezű. Diplomaosztóján adtam át, egy éjszaka alatt készült, amolyan hirtelen ötlet volt, második ajándéknak. A téma adta az art-os maszatos vonalat és semmiképpen nem akartam túl díszíteni. Fehér és színes akvarell kartonokat használtam háttérnek és házi misteket, saját címke készletemet, egy-két pecsétet, egy legó kereket a keréknyomhoz, tesa ragszalagot és egy tus filcet a firkákhoz.








2011. szeptember 26., hétfő

Farmer mini + csipke = 1290 HUF

Az úgy volt... Nem vagyok egy nagy szoknyás, de most már öregszem és illik lányosnak is lenni néha. Jó, akkor nyárra kéne egy farmer mini, mert az klasszikus, de ugye azért nem sokan vannak akik szeretnek majd egy tízest kiadni egy zsebkendő méretű valamiért, ami nem is márkás igazán és nem is extra. Na hát én bizony így voltam vele! Le is tettem róla míg nem egy csak flangálós nem is éppen vásárlós délutánon a majdnem kínai szintű boltban (Kik) utolsó darabos kiárusításon szembe jött egy 34-es (végre) nagyon egyszerű kis zsebkendő és bizony, a fent említett áron! Nah, így kell ezt csinálni! ;) Igazából önmagában is egy hordható darab volt, de mostanában "mindentátalakíthatnékom" van, így már nagyon frissen elhatároztam veszek rá csipkét, mert az cuki és lányos és így egy picit talán egyedibb is lesz. Második ölbepottyanásként, anya szelektált mindenféle régi kacatot (ruhát) és volt közte egy osztrák gyártmányú népviselet szerű blúz, na mondom állj állj ezt itt ha kidobod én inkább szétszedem! :)) A szétkapás eredménye lent. A szoknya eredetileg olyan aljú mintha valaki már lebontotta volna, az nem één vóótam! :)


Próbálkozok más apróságokkal is mostanában. Többek között régi kötött pulcsikat is mentettem meg fonalnak, vagy valaminek meg zsákvászon szoknyát, szóval most kézimunkázok is kicsit, meg készül egy scrapbook album (mini, ami nem is lesz olyan mini), meg kirándultunk, majd benne lesz az albumban, és néha már tök jól vagyok! :) Feltöltöm a napokban a többi varrógép nélküli varrós próbálkozásomat is, az olyan kacska, hogy már attól cuki! :)

2011. augusztus 27., szombat

A legfontosabb - vászonkép

Az első vászonra pingálás és scrapbook ötvözés. Nehezen indult, mert ajándék és sokat agyaltam rajta, hogy eltaláljam a stílust. Azt hiszem nagyon sikerült! :) Legalábbis örült neki aki kapta, és ez a lényeg, nem? :) Az biztos volt, hogy nem lehet nagyon art-os, laza nőies kellett, de úgy szabadon. Az idézet eredetileg angol (azért ilyen kis furi magyarul, de semmi jó magyar idézetet nem találtam, ami legalább ennyire velős lenne..) Sabee-nál láttam, szintén vászonképet készített vele. Igazából csak véletlenül vágtam bele, barátnőm ajándékán agyaltam valami scrapbookon, de ő egy beszélgetés alkalmával adott egy tippet, hogy valamit a falra szeretne. Nah bevillant egyből a réges régen eltervezett vászon próbálkozás (szerintem több mint 1 éve pihent már a polcon) és ez az otthonos idézet. Az érdekesség, hogy pont olyan Viva pecsételőm van, amilyen falfestés mintát kinéztek maguknak a hálóba... ;)



Elkészítés pár lépésben:

1. Öntapadós betűkkel kiraktam a szeretek szót, és jól rányomkodtam. Persze itt fontos, hogy elrendezzük fejben előre a szöveget és a képet.
2. Majd elkezdtem világos karamell és tejeskávé akrilokkal festeni, de úgy, hogy ne legyen egyenletes, majd a széleket sötétebb barnákkal maszatoltam össze.
3. Amíg száradt kinyomtattam a fotót szépiában, ráragasztottam a méretre vágott könyvkötő kartonra és a fotó szélét elkezdtem tépni csiszolni, majd tintáztam és akril lakk spray-vel fixáltam, mert mégis falra kerül.
4. Kicsit fújkáltam misttel és felpecsételtem az indákat.
5. Kinyomtattam a szavakat és felrajzoltam a vászonra, majd festettem, és tussal kihúztam a vékonyabbakat. A nagy A betű egyszerű tesco-s betűkészletből van, átfestve.
6. A fotót erős kétoldalúval rögzítettem, a két csavar csak dísz, de nem bírtam ki... :)
7. A legvégén a két kávéfolt került a vászonra, azt se bírtam ki... :)

2011. augusztus 2., kedd

SCW - Believe in Yourself!

Régen írtam, régen alkottam. Már hiányzott! Van egy rakás ötletem és újra scrappelek. Még azért akadozik, de Sabee új készlete pont erről szól. Gyönyörű készlet, a kedvenceim a word art-ok lettek. Ismét sokféle stílusban lehet használni, mint a legtöbb készletét szóval hajrá itt megnézhetitek. :)

Nagy örömömre az oldalamat kiemelték a GSO-n! Még nem volt ilyen, főleg nem digiben! Yupii :)

Ne add fel!

felhasználtam: SCW - Believe in yourself kit, let's get travel kit, Brushes kit

2011. június 1., szerda

Erdőtündéres nyaklánc

Tündér vagy akár őrangyal is lehet a képen. Eredetileg annak szántam de úgy látszik angyalt nem szeretnek rajzolni a modern művészek csak tündéreket... (béna angyalokat találtam csak). A domború üveg szerű hatást 3D lakkal értem el.