2011. november 8., kedd

I shoot people! - elvetemült fotósnak, vagyis nekem! :)

I shoot people! - vagyis Lelövöm az embereket!. Pár hete több ilyen plakátot is találtam a Pinteresten és egyből át is alakult a már meglévő nyaklánc tervem, ami lazán csak I love photography lett volna, de ez az angol szójáték, legyőzte, legalábbis egyenlőre. A plakátok után pedig szembe jött egy medál, amitől kész voltam és hát le is másoltam ő a második medál. Természetesen türkiz színben úszik minden, ahogyan azt kell. Az első nyaklánc a nagyobb mutatvány és azon is van a kétértelmű szöveg poénja, egy pisztoly. Már megtapasztalhattátok az első ilyen fekete humorú nyakláncomnál, hogy szeretem az ilyesmit, és ez nagyon adta magát. A gyurma gép 1,3*1,5 cm + a szíj és a láncos obisapi. Az egész gépet próbáltam megformázni, na persze ilyen picibe nem épp tökéletes, de valahogy nem is kívánkozott ki belőlem most a "hűde maximálisat akarok" érzés, ez így lett cuki. A pisztoly pedig 0,5*2 cm. Teljesen saját ötlet még a polaroid gyűrű, amin a fehér keret szinten gyurma és sütés után ragasztottam bele az egyébként 1*1,2 cm-es képet, aminek már a nyomtatásával is megszenvedtem, mert ekkorát ugye nem tud a nyomtató, így egy szélesebb fehér alapra raktam, hogy becsapjam a masinát. ;) A harmadik medál plakátja eredileg nem így néz ki, ezt átvariáltam és egyszerűen egy üvegkavicsot tettem egy nagyon pici fém veretre. Ebben a technikában annyira nem bízok, mert a ragasztás sztem bármikor elengedhet egy ütődés hatására, de már rég kiakartam próbálni. Az utolsó egy gyűrű és kivételesen nem türkiz, sima sárga, de chevron!! (Nah ha valaki tudja ezt magyarul pontosan, hogy illik mondani, kiokosíthat, mert hát, amit amúgy jelent szótár szerint kismillió érdekeség, többek között szarufa és rendfokozati jelzés :D ) és kézzel beleírtam, hogy szeret... Sajna ennél látszik a legjobban, hogy kapkodtam és a fránya 3D elég bubis lett, de ráfogom, hogy vintage! ;)





Szép napot és boldogságot! ;)

Pin It

2011. november 6., vasárnap

Cukorka gyúrás és más apróságok

Elmúltak az őszi ünnepek és a sok narancssárga és barna szín kellős közepén égető sürgősséggel egy scrap oldalból kiindulva cukorka gyártásba fogtam. Aki volt a 2009-es Scrap Táborban, már megtapasztalta az amcsi cukorkák iránti mániámat (mindenkinek sütöttem 2 db ilyesmit). Nah hát ez újra előjött, mert új színeket akartam. A sokat emlegetett minialbumomra kellett, mert az utolsó oldalt cukorkáktól csöpögő nagyon cukiságos vonalon álmodtam meg, cola típusú retro felirattal, és ehhez elengedhetetlen volt az új cukorka kollekció. Aztán elkapott a gépszíj és azon kaptam magam, hogy túl vagyok egy gyűrűn és egy hozzá tartozó pötty fülin, aztán meg sem álltam a karácsonyi szettig... öm... :D Nekem a bedugós pötty fülik a mániáim így kénytelen vagyok hiper apróban gyurmázni és ezért nem mindig tetszik ami sikeredik, de ezek most kifejezetten édesek lettek (már nekem). :) A fülik 7mm átmérőjűek, csak a fehéren lóg túl egy kicsit a cukorka pár milivel.







És íme egy kis sneak peak az album utolsó oldaláról, ami az egészről tehet :)




Pin It